waijiao

Az alábbi írások a Radio Free Asia adásában hangzottak el kínaiul, több részletben, a szerzőjük Bao Tong.

Bao az események egyik közvetlen szemtanuja volt, a szereplőket, motivációjukat személyesen ismerte.  Az olvasáskor érdemes figyelmmel lenni arra , hogy nem tudjuk, Bao milyen szerepet játszott 1978 előtt, illetve, hogy véleménye megfogalamzásakor biztosan szerept játszott, hogy félreállították és bebörtönézték.

Érdekes képet fest az 1978-as Reform és Nyitás politikájának elfogadásáról, kicsit más megvilágításba helyezi a reformokat, és a jövőt illetően számos kérdést vet fel.
 

Why China Had to Reform [2008. 12. 27.]

Miért a reform volt az egyetlen lehetséges megoldás 1978-ban? - teszi fel a kérdést Bao.

Mao szerint a szocializmus három pilléren alapszik: kollektivizmus, tervezés, gyorsított fejlődés. A kollektivizmus azt jelentette, hogy mindent (!) az állam kezébe összpontosítottak, melyet a hivatalnokok osztottak szét. A hétköznapi embereknek csak a "láncok maradtak".

A Nagy ugrás (1959-61) célja a Szovjetunió túlszárnyalása, a felzárkózás az Egyesült Államokhoz volt, melynek során 40 millió ember halt éhen Kínában 1959 és 1961 között, a Kulturális Forradalom (1966-1976) alatt 100 millió (!!!) ember halt meg.

A Kulturálsi Forradalom végére Kína lakossága teljesen kimerült. A kérdés úgy merült fel, hogy reform, vagy a totális pusztulás. Három dolgot kellett egyszerre megreformálni: Maó-stílusú szocializmus, a maoista proletár diktatúrát, és a maói tanokat. Ezeket pedig egyszerre kellet megreformálni. Ezek voltak az 1978-as reform igazi okai.

Amikor Deng Xiaoping szabadon beszélt, akkor nem fogalmazott meg hosszútávű célokat, rövid és világos pontokban gondolkodott. "Ha nem hajtunk végre reformokat, akkor zsákutcába jutunk.", hangzott a hivatalos szöveg, míg Deng szavaival, "Azért kell reformálnunk, mert reformok nélkül nem maradunk hatalmon"

A reform egyetlen keresztülvivője a Kommunista Párt lehetett (70 millió tag). Ha a Párt túl tud lépni azon a maói gondolaton, hogy a Párt felelős mindenért, akkor annak a Pártnak van esélye a jövőben, hogy továbbra is szerepet játszon Kína életében.

A Pivotal Moment For China [2008. 12. 29.]

Az 1978-as harmadik plénum (XI. kongresszus) előkészítése során nem volt szó reformról.
Helyi szinten voltak próbálkozások, Wan Li Anhui-ban "household responsibility" programja, míg Zhao Ziyang Sichuan-ban "Reforms to expand the self-determination of farmers and enterprises", de országosan szinten a reform fogalom nem szerepelt a pártvezetők szótárában.

1969-ben a IX. kongresszus előtt Lin Biao utalást tett arra, hogy a permanens forradalomnak át kellene adnia a helyét a termelékenység fokozásának, melyet Maó nem fogadott kitörő örömmel. Deng hasonló gondolatokat forgatott a felyében, de előre nem mondta ki, és Hua Kuofeng (a KKP és Kína akkor i elnöke) nem  volt Mao. Hua és Deng egyetértett abban, hogy jobb a múltat (~140 millió ember halála) nem bolygatni, és a jövőre koncentrálni.

A Központi Bizottság ülése azonban személyeskedésbe csapott át, élénk vita alakult ki a múltról. Hua és Deng kezéből kezdett kicsúszni az irányítás. A Bizottság tagjainak szempontjából ez volt az első lehetőség, hogy véleményüket "szabadon" kifejtsék, elmondhassák, hogy Mao politikájában mi volt a rossz és a jó. Ez pedig lényeges különbség volt az előző időszakkal szemben.

Ez volt az a pont, ahol Deng eldobta a saját forgatókönyvét ("Turning our attention to the work of modernization") és felkérte Hu Yaobang-ot (a KKP későbbi (1980-1987) főtitkárát) és Yu Gungyuan-t, hogy készítsenek új terveket "The Liberation of Our Thought" és Making Full Use of Democracy" címekkel. A plénumbeli vita nélkül nem került volna sor a maói tévedések megfogalmazására, mint ahogy azt Hua és Deng tervezték. A plénumbeli vitát alsóbb szinteken számos hasonló követte.

A Harmadik Plénum igazi  jelentősége, hogy engdte, hogy az emberek kibeszéljék korábbi sérelmeiket, és ezzel már hozzájárult, hogy  kialakuljon egy új produktivitás. A Harmadik Plénum pedig nem jöhetett volna létre a Négyek Bandájának letartóztatása nélkül. A négyek eltávolításához, (1976. október 21.) és a reformokhoz az utat az 1976-os Április 5. Mozgalom adta meg a kezdő lépést, melyben az emberek kifejezték ellenérzésüket a hatalommal (=Mao) szemben.

'Two Faces' of Deng Xiaoping [2008. 12. 29.]

1989-ben a kínai egyetmisták úgy fejezték ki nemtetszésüket a rendszerrel szemben, hogy kicsi üvegeket, xiao ping-eket (ami kiejtve ügy hangzik, mint Deng Xiaoping neve) törtek össze Ez, és ehhez hasonló akciók vezettek a Tiananmen téri tüntetéekhez.

Deng kezdeti támogatása után Hua Kuofeng ellen fordult, bírálva, mert túl nagy hatalmat öszpontosított, hamaorsan ő maga mutatkozott ebben a szerepben. Egyrészt a történelemben példa nélküli katasztrófának nevezte a Kulturális Forradalmat, másrészt elismerte a maói tanok szerepét a jelent és jövőt illetően. Ezekben a példákban nagyon világosan látszik Deng kettős gondolkodása.

Amikor Deng megtette kijelentését a reform szükségességéről, akkor nem a tömegeket akarta meggyőzni, hanem azokat a pártvezetőket, akik ellenezték a reformot. Deng elsősorban a Pártot akarta megmenteni. Ha megértjük a Párt megmentésének  szükségességét, illetve ennek a logikáját, akkor eljuthatunk Deng logikájának alapjához. A Párt megmentéséhez növelni kellet a produktivitást, azaz a Párt megmentéséhez szükséges volt a piacgazdaság (=gazdasági reform). Deng maga nem rajongott a piacgazdaságért, nem azért támogatta, mert az később politikai reformokhoz vezethet.

A Párt helyzetének stabilizálása volt mindig is a célja, melyet jól bizonyít, hogy 18 hóappal a reformok elfogadása után  kiadta a parancsot a Tiananmen téri tüntetések leverésére.

Deng két igazi alapelve:
1. a gazdasági reformok teljes végrehajtása,
2. politikai reformok megakadályozása,
összefoglalva: fenntartani a Párt uralmát.

Számos elemző bízik abban, hogy a gazdasági reformok szükségszerűen politikai reformokhoz vezetnek. Deng teljesen máshogy gondolkodott, az ő elkpézelése szerint a gazdasági reformok a Párt további erősödéséhez vezetnek. A gazdsági reformok ára az volt, hogy lemondtak a jövőbeni politikai reformokról.