waijiao

A Foreign Affairs legutóbbi száma (2007. március-április) minimellékletben foglalkozik Japán megújult külpolitikai aktivitásával (The Return of Japan).

Az elmúlt években a japán külpolitikai gyökeres átalakulásának lehettünk tanúi. Egyes helyeken arról lehet olvasni, hogy Japán az erősödő nacionalizmus, az aktívabb nemzetközi szerepvállalás és a hadi kiadások növekedése miatt alapvetően forgatja fel a térség stabilitását. Az egyik cikkben találtam egy érdekes idézetet Szingapúr korábbi miniszterelnökétől, Lee Kuan Yew-től:

„encouraging Japan to play a larger security role is like giving a former alcoholic a rum bonbon”

A FA két cikke ezekre a felvetésekre elég „megnyugtató” „választ ad”, mely szerint minden a legnagyobb rendben, nem kell aggódni.

A japán miniszterelnöki posztot 2006. szeptembere óta az az Abe Shinzo tölti be, aki Koizumi Junichiro előző miniszterelnök mellett végigaszisztálta a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) megújítását.

Koizumi Junichiro és Abe Shinzo
a kép forrása

Katz, Richard; Ennis, Peter: How Able is Abe?

 A cikk egyik fő témája, hogy Abe mennyiben fogja követni a Koizumi által lefektetett irányvonalat?

 Hasonlóságok Abe és Koizumi

-          felismerték és elfogadják, hogy Japánnak alapvetően kell újrafogalmazni az 1970-es és 1980-as évek passzív külpolitika stratégiáját

-          gazdasági reformokra van szükség

-          Japánnak nagyobb szerepet kell betölteni, mind regionális, mind globális szinten

 
Különbségek

-          Abe nehezebben boldogul a párt támogatásának megszerzésével

-          Koizumi elkötelezettebb volt a gazdasági reformok felé

-          Abe inkább a külpolitikában sikeres

 Koizumi miniszterelnöksége alatt mélypontra süllyedt kínai-japán kapcsolatoknak a legfőbb oka, hogy Koizumi rendzseresen látogatta a Yasakuni-temetőt, ahol 2,5 millió, a második világháborúban elhunyt katona van eltemetve, köztük 18 főbűnös is. Ezek a látogatások 50 éves mélypontra vitték Kínával ápolt kapcsolatokat, de Dél-Koreával is feszültségeket okozott. Abe, bár ultranacionalistának tartják, rácáfolt a vele szemben táplált félelmekre. A beiktatása után, néhány héten belül ellátogatott mind Pekingbe, mind Szöulba. (Abe nagyapja volt az első miniszterelnök, aki 1945 után más ázsiai országba látogatott.)

A japán gazdasái reformok egyik oka, hogy a 90-es évek recessziójából csak úgy van előrelépés, ha a „duális gazdaságot” (=versenyképes exportra termelő vállalatok mellett belterjes, nem eléggé profitorientált, hazai piacra termelő vállalatok) átalakítják. További könnyítéseket vezetnek be az import területén, hogy fokozódjón a verseny.  (Az elmúlt években már nullánál nagyobb volt a növekedés, jövő évre küzel kétszázalékso GDP bővüléssel számolnak.)

Sokan le akarják vetni a pária állam köntösét is. (Ami 60 évvel a második világháború vége után igencsak jogos „követelés”).

Japánban is jelentős problémákat okoz az elöregedő társadalom. A kieső munkaerőt a hatékonyság növelésével lehet pótolni.

Japán új alkotmányt, új, az Egyesült Államoktól független külpolitikát akar. De ez a függetlenség csak addig terjed, amíg nem megy a kétoldalú kapcsolatok rovására.

Példaként említhető a japán igény, hogy vonják be az Iránnal kapcsoltos tárgyalásokba, lévén Japán Irán legnagyobb kőolaj-vásárlója.

Tavaly ősszel Abe tanácsadó közül többen is felvetették, hogy az észak-koreai nukleáris fenyegetéssel szemben csak egy saját nukleáris erő kiépítése nyújt megfelelő védelmet. (Abe élesen elhatárolódott a felvetéstől.)

A cikk azzal zárul, hogy Abe ugyan erőtlennek ígérkezik a belföldi reformokkla kapcsolatban, de ha sarokba szorul, akkor valószínűleg meg fogja lépni a szükséges lépéseket.

Green, Michael J.: Japan is Back: Why Tokyo”s New Assertivness Is Good For Washington

Ez egy könyvismertető. (Japan Rising: The Resurgence of Japanese Power and Purpose.. Kenneth B. Pyle. : Public Affairs, 2007, 448 pp.)

A cikk, és a könyv is tulajdonképpen arról szól, hogy Japán aktívabb magatartása a jelenleginél is fontosabb partneri státuszt biztosít Egyesült Államoknak külpolitikájában.